Viharlady

Folytatódjék...

2012. 09. 30.

Ragyogóan süt Napocska, szép az idő. Szeptember utolsó napja lustálkodós. Most éppen filmnézés: The way. Apránként villannak be  az események, lassan rögzítenem kell.

2012. 09. 29.

Álomszép idő volt, csak néha vont fátylat Napocska elé a felhő. Köszönöm a kellemes kirándulást, a jó társaságot, az igazi, hamisítatlan bohém hangulatot. Köszönöm, köszönöm, köszönöm....

2012. 09. 28.

Esősen indult a reggel, csak mostanra sikerült Napocska sugarának utat törnie a vastag szürkeségen át. A levegő is lehűlt, közel sincs annyira meleg, mint tegnap volt, de annyira nem vészes. Toma kijavította az ablakkeret hibáit és lefestette selyemfényű festékkel. Most már téliesíthetek. Behozom a fekvőfotelt, megvan már az új helye.

2012. 09. 27.

Valahova elkevertem a jegyzeteimet, amibe a skóciai eseményeket rögzítettem. Biztos helyre tettem, hogy mindig megtaláljam és mégsem találom. A következő atomtámadás fogja csak felszínre hozni, ha csak véletlenül rá nem akadok. Azt pedig jól tudjuk, hogy véletlen nevű állat nem létezik.  Mindennek van oka, ok nélkül semmi nem létezik, semmi nincs. Mára ismét kánikulát jósoltak, egyes helyekre harmincegy fokot is. Imádom ezt az időt, ilyen maradjon még sokáig.

2012. 09. 26.

Éjszaka nem hűlt le a levegő, egészen kellemes idő fogadott reggel, amikor kinyitottam az ajtót. Isten Átka szokásához híven már alig várta, hogy kinyíljon az ajtó, mint a nyílvessző, úgy röppent be a lakásba. És természetesen követelte a reggelijét. Csak követelte, de nem ette meg. Nem tudom, hogy mi gondja volt vele. Nem kapott mást enni, kénytelen lesz megvárni a délutánt, ha cicakonzervet akar enni. Ha nem, akkor egerészik. Napocska szépen süt, melengeti a hátamat. December végéig elviselném. Estére talán már lesz annyi szabadidőm, hogy megírjam a letisztult élményeimet. Mert az aztán van bőven!

2012. 09. 25.

Most talán egy kicsit fellélegezhetek. Ez a projekt vihargyorsasággal készült, megpörgettük a mókuskereket. Az éjszakai mennydörgés-villámlás és kevés eső után nem hűlt le a levegő, még mindig kellemes, Napocska vígan-vidáman járja útját, egy felhő sem kresztezi útját. Már elindultam hazulról amikor megláttam első sugarait. Hát, igen. Mind későbben kel és korán nyugszik őkelme.  És meleget ígértek mára. Jól elment a mai nap...

2012. 09. 24.

Ma nagyon elhavazódtam, talán holnap több időm marad. Nem felejtettem el...

2012. 09. 23.

2012. 09. 22.

2012. 09. 21.

2012. 09. 20.

Újra itthon.

2012. 09. 19.

Még a mai nap itteni...

2012. 09. 18.

Majd csak otthon írok élménybeszámolót. Lesz mit! Scottish parliament, St. Arthur Seat.

2012. 09. 17 .

2012. 09. 16.

Vasárnapot írunk. Délelőtt a bolhapiacot céloztuk meg, egy szupermodern, fekete füstüveg palota alagsorában - parkolóban - pakoltak ki a portékáikat árusítók. Volt minden, mint a búcsúban. Rögvest az elején lecsaptam három fényképalbumra. Addig-addig alkudoztam, amíg egy áráért hármat is kaptam. Ehhez be kellett vonnom Manókámat is, és ő élvezte az alkudozást. Aztán csupa apróságok kerültek sorra, mind-mind új volt, eredeti csomagolásban. Megtetszett egy hajszálvékony kínai porcelán készlet, potom pénzért adták, de egyik darabján repedést fedeztem fel, így lemondtam róla. Aztán megakadt a szemem egy hatvancentis porcelán babán, látszott, hogy régi remekmű. Felemeltem, aztán majdnem le is ejtettem, több volt öt kilónál. De precízen kidologzott, népi ruhába felöltöztetett bájos baba volt. Sajnáltam, de ott kellett hagynom, nem tudtam volna hazahozni a súlykorlát miatt. Aztán meg a kétszázéves sakk készlet. Azért harcolnom kellett egy keveset, mert gazdája nem akart engedni az árából. Végül mégis megegyeztünk. Nagyjából végigjártuk az összes sort, mire lánykám befejezte a munkát. Délután a Mary King Close volt beterezve, mellette jutott idő a gyapjúmúzeumra és a pénzmúzeumra is. Amíg a pénzmúzeumban nézelődtünk, addig kint leszakadt az ég, jófajta zápor kerekedett. Mire kiértünk, addigra elállt az eső, kisütött Napocska és az utcát lezártáka a forgalom elől, mert az angol olimpikonokat vitték végig a városon emeletes buszon. Pillanatok alatt képesek voltak a kordonokat felállítani, később elbontani. Az olimpikonokat skót dudás zenekar kísérte. Szemet gyönyörködtető látvány volt, ahogy alakzatba rendeződtek és fújták a skót dudát. Aztán betértünk a Mary King Close-ba, a földalatti városba. Kaptunk egy idegenvezető kislányt, aki végigmesélte a földalatti város történetét. A pestis idején menekültek ide az egyszerű emberek családostól, de ide is utánuk jött a dögvész, mire rájöttek, hogy a kutyákban lévő bolha terjeszti a járványt. Nagy megkönnyebbüléssel tértem vissza a felszínre. Mesélték még, hogy tíz évvel ezelőtt egy japán kislány is megnézte a várost a város alatt, és a figyelmeztetés ellenére megtapogatta a falat. Japánba való visszatérése után rövid időn belül kiütközött rajta a pestis és meghalt. Ennek a kislánynak az emlékére rendeztek be egy földalatti helyiséget, amely egyik falát embermagasságig játékok borítottak. Az idelátogatók tisztelegtek így az elhunyt kislány emléke előtt, hogy a másvilágon ne szenvedjen hiányt játékokban. De lehet, hogy ez a történet is csak a legendra része. Utána még sétáltunk a városban, ekkor tértünk be a gyapjú múzeumba, ahol az ezeregyszázas évektől kezdve bemutatták a skót népviselet fejlődését napjainkig. Mai napig is járnak férfiak skót szoknyában, gyapjúzokniban dolgozni. Náluk ez megszokott viselet. Itt láttam meg azt a gyapjútakarót, amelyet később aztán meg is vettem. Mindennap használom, jó meleg, még ha kissé szúrós, akkor is.

2012. 09. 15.

Manókáim mára tervezték a highland túrát, ezért korán keltünk, hogy időben odaérjünk az indulási helyre, a St. Giles katedrális elé nyolc óra harmincra. Busszal mentünk be a központba, és átsétáltunk a railway feletti hídon. Épp felkelőben volt Napocska és rézsútosan világította meg az előttünk lévő épületek felső harmadát. Készítettem pár fotót, igazán jól sikerültek. Időben érkeztünk, és választhattunk a két busz közül, hogy melyikkel utazunk. Donald-ra esett a választás, egy jó beszédes, humoros, ízig-vérig skót férfira, aki egyben sofőrünk és idegenvezetőnk volt a túra során. Stílszerűen narancssárga pólóba és zöldkockás skótszoknyába öltözött, híven követve a hagyományokat. Egyébként is a városban jövet-menet számtalan férfiemberrel találkoztam, aki ingben-zakóban és skótkockás szoknyában, gyapjó térdzokniban ment dolgozni. Azt még tudni kell, hogy a skótkockás szoknya alatt nem hordanak alsóneműt. Ezen egy kissé meglepődtem, de ez az igazság. Az idegenvezetőnk mindjárt az elején közölte, hogy nyugodtan szólítsuk Donald-nak, Donally-nak, de leginkább azt szereti, ha "the Don"-nak szólítanánk. Jó beszélőkéje és mikroportja volt, érthető a kiejtése, de én egy kukkot sem értettem, legfeljebb a hanghordozásából - és a felcsattanó nevetésből - sejtettem, hogy valami humorosat mondott. Többször a telefonom után nyúltam, hogy éljek az előzőleg kért és felajánlott fordítási segítséggel, de mégsem tettem. Belegondoltam, hogy most szombat reggel-délelőtt-délután-este van, úgylehet, nem a legalkalmasabb időpont arra, hogy a folyamatos angol beszédet telefonon keresztül hallgasd és lefordítsd. Nem a telefonálással, azzal a hat forintos(!) percdíjjal, hanem azzal voltam elakadva, hátha nem alkalmas időpontban zavarnálak. Belegondoltam, hogy talán alszol, vagy dolgozol, vagy tévét nézel, vagy épp randira igyekszel. Egyik közben sem lett volna szerencsés, ha zavarlak, így letettem róla. Pedig tíz nap alatt számtalanszor gondoltam rá, de mégsem tettem meg az előbbiek miatt. Szóval, elindultunk keleti irányban kifelé a városból. Az első hely, ahol megálltunk, az a Forth Bridge volt, a vasúti híd. Ezt a hidat láttam leszállás közben a magasból. "The Don" elmesélte a történetét, és a közelben lévő újonnan épült közúti hídét is. A vasúti híd háromszáz évvel ezelőtt készült és még ma is masszívan áll, ellenben a közúti híddal, amit harminc éve építettek, de nem jövendölnek neki hosszú életet, mert megeszi a rozsda kívül-belül tíz-tizenkét éven belül. Útunkat folytattuk, legközelebb egy tónál álltunk meg. Tudni kell, hogy Skóciában körülbelül nyolcezer tó van, és ezeket loch-nak nevezik, kivéve egyet, amit lake-nek és ez a lake of Menteith. Ennél az egyetlen lake-nél álltunk meg. Néha rá kell néznem a fotókra, amelyek emlékeztetnek az eseményekre.

2012. 09. 14.

Ma már péntek, és ki kellett számolnom, hogy hányadika van. Napokig nem volt netem, de nem is hiányoltam. Rengeteg új élményem van, és egyre gyarapodik.

2012. 09. 13.

Ez a nap a kultúra jegyében telt,

2012. 09. 12.

Lánykám délelőtt dolgozott, így csak ebéd után keltünk útra. Néhány Barnardo's-t végigjártunk, közben megvettük a vacsorának valót is. (Meg kell keresnem a noteszt, amibe az eseményeket rögzítettem napokra lebontva. Hiába, anélkül nem annyira jó a memóriám.) Vacsora után még felkerekedtünk a Lochend Loch-hoz, egy nagy és zöld park közepén lévő tóhoz, hattyúkat, vadkacsákat etetni. Szép számmal összegyűltek a jószágok, volt közöttük kettő, melyeknek piros volt a csőrük. Pillanatok alatt összegyűltek a szárnyasok az eleség hírére, mind részesülni akart a finom falatkból. Némelyik a víz felszínén futott. Érdekességük volt, hogy vízi szárnyas létükre nem rendelkeztek úszóhártyával, mégis szélsebesen futottak a víz tetején. Hazafelé tartottunk, amikor érdekes jelenségre figyeltem fel. A viszonylag új építésű emeletes, többlakásos épültek falán kívül futottak a szennyvízvezetékek. Kb. húsz-harminc éve rendelkeznek zárt szennyvízrendszerrel, azelőtt küblit használtak az itteni emberek. Amikor megtelt a kübli, kikiabáltak az ablakon, majd zúdították kifelé a fekáliát. Aki nm ugrott elég gyorsan, az a nyakába kapta az "ajándékot". Nehéz volt elképzelnem, de tényleg ez történt. 

2012. 09. 11.

Végre elérkeztett a nagy nap. Szerencsésen elnavigáltam magam Ferihegy 2-re, annak is B termináljára. Az utasbejelentkezésen hamar átestem, nem volt külön feladandó poggyászom, csak a fedélzetre vihető egyetlen hátizsákom. Az sem érte el a lehetséges tíz kilogramot, csupán nyolc kiló tíz dekát nyomott. Ésszerűsítettem a cipelését, hátamra vétel helyett elölről bújtam bele, így mindig kéznél voltak az iratok. És nem beszélve arról, hogy könnyebben tettem le és vettem fel magam elé. Átadtam az általam kinyomtatott jegyet a pult másik felén ülő hölgynek, aki felét letépte, másik felét visszaadta, de előtte még ráírta, hogy B 13-as kapu. Ugyanis onnan kilépve vár bennünket az a busz, mely a Jet2.com gépéhez szállít. A "beszállás" is simán zajlott, egyik ládába a hátizsákot, a másikba a zsebemben lévő holmikat raktam. Még a cipőmet is levettették velem, de nem találtak benne semmit. Volt öltözz-vetkőzz, de túléltem. A kapu sem csilingelt, mert nem volt nálam semmilyen fém tárgy. A vámmentes boltban megvettem manókáim kérésének eleget téve a bagót, négy kartonnal. Ennyit lehet kivinni, bár senki nem nézte meg, hogy mennyi van a reklámtáskában. Az azért disznóság, hogy egy félliteres naturaquáért hatszáz forintot számoltak fel. Ugyanis nem lehet tíz milliliternél nagyobb mennyiségű folyadékot felvinni a gépre, ha az nem a vámmentes boltból származik. Érdekes dolog, hogy a fedélzetre vihető poggyászom nem lehet több, mint tíz kilogramm, de ha a vámmentes bolt teljes italkészletét felvásárolom, azt súlykorlát nélkül felvihetem a gépre. No comment. Nem kötött le nagyon a vámmentes bolt készlete, inkább megcéloztam a B 13-as kaput, ahol sokadjára ismét elkérték az útiokmányaimat. Mindent rendben találtak, mert mosolyogva, jó utat kívánva továbbengedtek. Onnan egy emeletnyit mentem lefelé fémrácsos lépcsőn, majd az ajtón kilépve a szabad ég alá beszálltam az erre a célra rendszeresített fehér buszba. Ülőhely már nem volt, és úgy döntöttem, hogy azt a pár percet állva is kibírom. Kibírtam, noha olyan kanyarokat vett be a nyílt és sík terepen, hogy két kézzel kellett kapaszkodnom. Lassított, majd megállt a busz, félúton az első és a hátsó ajtóhoz vezető feljárókhoz. A hátsó választottam, arra kevesebben tartottak, így hamarabb a gépen találtam magam. Sikeresen megkerestem és elfoglaltam az ablakmenti ülést. Két viháncoló fiatal lány mellé szólt a jegyem. Mire mindenki felszállt és a poggyászok a poggyásztartókba kerültek eltelt vagy negyed óra. Egy jármű állt a gép orra elé, kötélen húzta addig, amíg irányba nem állt. Ekkor a gép pilótája köszöntötte az utasokat - természetesen angol nyelven - és rögtönzött tájékoztatót tartott a stewardess-ek segítségével. A kapitány mondta, a stewardess-ek mutatták, hogy hol van az oxigén és a mentőmellény, mit és hogyan kell használni, ha netán... Mondhatom, kellemes egy beveztés volt. Kellően rám akarták hoznia frászt, de nem engedtem. Egyrészt azért nem, mert nem értek angolul, másrészt meg ne ijesztegessenek, főleg ne az első repülőutam előtt. A fejem felett kigyulladt a dohányozni tilos és az biztonsági övet becsatolni tábla. Eleget tettem a kérésnek, mivel nem dohányzom csak az övet csatoltam be. Mindezek után a pilóta begyújtotta és felpörgette a motort, előbb lassan gurultunk, majd a kellő helyen gyorsított és pillanatokon belül elhagytuk a földet. Kissé belepréselődtem az ülésbe, de nem volt rossz érzés, sőt, annál kellemesebb volt, mert az ablakon kinézve végig láttam, ahogy elhagytuk a földet, emelkedtünk, majd a pilóta manőverezésbe fogott. A kabin belsején is jól megfigyelhető volt, mikor emelkedtünk, mikor döntötte jobbra vagy balra a gépet. Mondhatom, kellemes élmény volt. Délről és nyugatról kerültük meg a fővárost, gyönyörűen kivehető volt a Duna, a Margitsziget, a Csepel sziget az asztallapnyi méretű "térképen", mivel tiszta és felhőmentes volt az égbolt. Annyira elmerültem a látványban, hogy elfelejtettem fényképezni. A telefonomat kikapcsoltam, illetve repülőgépes üzemmódba állítottam, de attól még működött a fényképezőgép. Csak később vettem elő, de addigra már felhőmezők felett jártunk. Eleinte itt-ott kibukkant alattunk a szárazföld, később folytonossá vált a felhőtakaró. Attól fogva "hómező" felett haladtunk, a mélykék égbolton szikrázóan sütött Napocska. Felhők felett mindig kék az ég, felhők felett mindig süt a nap. Hamar eltelt a három óra. Néha megrázkódott a gép, amikor a pilóta megtalálta az égi kátyúkat. Jobbra-balra billegéssel igyekezett kikeveredni belőle. Edinburgh-öt a tenger felől, északi irányból közelítettük meg egy hatalmas bal kanyarral. A kanyarba bedőlve vált láthatóvá a nevezetes vasúti híd, a Forth Bridge. Annyira jól manőverezett a pilóta, hogy a leszállást csak a szárazföld közeledtével tudtam mérni. Ismét ki kellett kapcsolni - repülőgépes üzemmódba helyezni - a telefont, de azért folyamatosan kattintgattam, készítettem a képeket. Kisebb döccenéssel értünk földet, azonnal befékezett a pilóta és hamarosan annyira lelassultunk, hogy gurulva közelítettük meg a repülőtéri épület azon kapuját, amelyen keresztül Edinburgh-be beléptünk. Ismét ellenőrzések sora, legalább háromszor kellett felmutatnom a személyi kártyámat. Minden alkalommal mosollyal nyugtázták és kellemes itt-tartózkodást kívánva utamra engedtek. A vége-hossza nincs folyósó végén már várt rám lánykám. Hatalmas megkönnyebbüléssel szorítottam magamhoz, hiszen közel négy hónapja nem láttam. Jól kiörömködtük magunkat és elindultunk a harmincötös busz megállójába. Az elkövetkező napokban ezzel a busszal utaztunk a legtöbbet, mert a városközponton át vezet az útja és pont a ház előtt tesz le. A repülőtértől "hazáig" másfél órát buszoztunk, mert minden bokornál és fánál megállt, lévén tömegközlekedés a rendeltetése. Természetesen emeletes volt a jószág, így felmentünk és a bal első üléseken foglaltunk helyet. Ennek a bal-nak ott tartózkodásom alatt mindvégig jelentősége lesz/volt. Már a buszra felszállás előtt érzékeltem, hogy minden fordítva működik a közlekedés terén. Először is a bal járdaszegélyhez állt be a busz. A vonaljegy ára egy font negyven penny, ennyit kellett a sofőr előtti perselybe dobálni. Ajánlatos volt a viteldíjat kiszámolni pontosan, mert visszaadni nem tud a sofőr. Mert egyáltalán nem kezel pénzt, mindenki a perselybe dobálja az aprót, a sofőr pedig csak jegyet ad, vonalasat, napit, hetit, ki milyent kíván. A bérlet mágneskártya formájú, a persely melletti tálcára kell rátenni, és ha sípol, az azt jelenti, hogy érvényes - feltöltött - a bérlet. Ezekből kifolyólag nincs szükség ellenőrökre. Egyszerű és tiszta megoldás. Bliccelni lehetetlenség. Ja, azt még nem mondtam, hogy a buszon csak egyetlenegy ajtó van, a leszálló utasoké az elsőbbség. Szóval, az emeleten a bal első ülésekre ültünk, majd elindult a busz. Kisorolt a bal járdaszegély mellől jobbra indexelve és a bal sávban haladt. Az első körforgalom láttán kis híján felsikoltottam, de győzött a józan eszem, mert balra kisívben hajtott bele, csakúgy, mint az előtte haladó autó. És sorozatosan értek ezek a meglepetések, mert minden buszmegállóba balra indexelve állt be a bal oldali szegély mellé. És a lehajló faágak a busz bal tetejét-oldalát söpörték végig. Erősen kellett figyelnem. Lánykám vigyorogva figyelt engem, és közölte, hogy itt aztán biztosan nem lesz jogosítványa. Ekkora megállt a busz, leszálltunk és hazamerntünk. Lepakoltam a batyumat, nekiálltunk vacsorát készíteni és hazaért J. Megvacsoráztunk, majd útrakeltünk a közeli Calton Hillre. Jellegzetessége a város tengerpart felőli részének, hogy vagy felfelé, vagy lefelé vezet az út, ott egy fia vízszintes út nincs. A Caltron Hillre is felfelé vezetett az út, eleinte enyhébben, később meredekebben. Aztán jöttek a lépcsők. Mikorra kezdett nagyon elegem lenni belőle, addigra felértünk a dombtetőre és kezdett bealkonyodni. Csodálatos látvány tárult elénk, egy athéni templom maradványa, egy Stuart (Stewart Monument) emlékmű és egy hatalmas torony jelzőfénnyel, mely a város szinte minden pontjából látható. De leginkább a tengerpart - Leith - volt gyönyörű.

2012. 09. 10.

A reggel hűvösen indult, de annál gyorsabban melegedett a levegő. Ma és holnap szabad lánykám. Már nagyban szervezkedik, jobban izgul, mint én. Délután körmösnél voltam, E-val összevihogtuk a világot. Kiváncsi leszek a reakcióra, ez lesz az egyik meglepetés. Fél óra alatt összepakoltam, reggel már csak a túrórudikat kell eltennem.

2012. 09. 09.

Délután fél négykor kifeküdtem a napozni, előtte bekentem magam naptejjel. Mégis leégtem. Egész nyáron a negyven fokos kánikulában a Balaton partján - igaz, árnyékban - napoztam és mégsem égtem le. Ma harmincegy fok volt a legmelegebb és mégis. Ja, és szeptember kilencedikét írunk.

2012. 09. 08.

Ma is dúlt a kánikula, még jó, hogy nem öltöztem melegebb ruhába. Hazafelé már könnyebben jöttünk.

2012. 09. 07.

Hűs volt a reggel, de nem annyira, hogy változtassak öltözködési szokásaimon. Jól tettem, mert mostanra Napocska felmelegítette a levegőt. Sűrű volt a reggel.

2012. 09. 06.

Befelé jövet észleltem, hogy esett az eső, csak épp a mi utcánkban nem. Az esőhatár tőlünk nyugatra kb. ötven méterre volt. Ezt a kicseszést! Még nem észlelem a beharangozott hidegfrontot, de nem is vágyom rá. Még mindig jó az idő, friss a levegő. A mai nap emlékezetes lesz.

2012. 09. 05.

Már jócskán a horizont felett járt Napocska mire sugarai áttörték a felhőzetet. Mára is szép időt, közel harminc fokot jósoltak. Volt is annyi, csudajól éreztem magam egész nap. Lassan összeállnak a dolgok, nem marad elvarratlan szál, gondolom én. Aztán majd kiderül. A hátizsák is megvan. Most meg dörög az ég, folyamatosan morajlik. Csak éppen eső nem akar esni.

2012. 09. 04.

Ma is szép időnk lesz, gondoskodnak róla az égiek, no és Napocska is. Munka dandárja vagyon, be kell osztani az időt. Minden függőben maradt kérdés megválaszolásra került, eloszlott a homály. Az álomhoz még annyit, hogy pont akkor következett be valami fordulat, amikor besokkaltam, és kezdtem volna mondani, hogy ebből már nagyon elegem van. Mintha a gondolataimra várt/vártak volna. És mennyire igaz a mondás, hogy az embert a gondolatai irányítják. Rettentően nyomott a levegő, jó ideje csak kókadozom itt a gép előtt.  Még tíz perc és lendületbe jövök.

2012. 09. 03.

Furcsa, hogy már szeptembert írunk, kilencedik hónapot. Még nehezen áll rá a kezem, nálam még tart a nyár, hiszen mára is harminckettő fokot jeleztek a jósok. Csupán a nepkelte és a napnyugta -  számomra kevezőtlen - változásán keresztül érzékelem a nyár múlását. Még nem akarom, hogy véget érjen a nyár, még nem akarom a kései pirkadatot és a korai alkonyatot. Imádom Napoocskát és sokáig látni akarom őkelmét munkavégzés közben. Sűrű volt a mai nap, nemhiába hétfő a neve. És így van jól. Rögvest itt a kedd.

2012. 09. 02.

Tegnap volt egyetlen lánykám kerek évfordulója, felköszöntöttem telefonon keresztül, mondtam, hogy az ajándékot majd személyesen adomt át. És nem ráhibázott a kis boszorkány?? Alig tudtam magamba fojtani a kuncogást. Szóval, igazi kis boszorkány őnagysága, akárcsak a nagymamája! Ezentúl nagyon vigyáznom kell, hogy mit mondok előtte. Rögvest háromnegyed hét és Napocska nagyon laposan jár. Kiváncsi lennék egy konkrét dologra. A kérdést nem tehetem fel, így választ sem kaphatok. Marad a sejtés.

2012. 09. 01.

Új hónapot kezdtünk, szeptember havát, annak is első napját. Napocska mind későbben kel és korábban nyugszik, így a köztes idő rövidül. Szép, kirándulós időnk volt, kihasználtuk minden percét. Egyszerűen imádom...

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat