Viharlady

Az alábbi szöveget loptam, mert nem kértem engedélyt attól, akinél olvastam. 

Sorry. 

B.Long szerint az ember elfelejtette, hogyan kell szeretni. Ha tudja, akkor szégyenkezik miatta, eltávolodott önmagától és nem tudja hogyan térjen vissza.

A szexualitás mint út 

- Marina Borruso

A szex kétségtelenül vonzó dolog az ember számára, de sokkal több is annál: kapu, amely a fejlődés útjára nyílik. A nő petefészkében és a férfi heréiben ott rejlik ez élet magja, vagyis a teremtés képessége. Amikor két ember szeretkezik, és egy újabb lény születik, az életerő fizikai testet hoz létre. Az új testben átörökített tulajdonságok feloldhatatlan köteléket biztosítanak az egész emberiség történetével, eredetével.
Legtöbbször amikor szeretkezünk, nem születik új élet, de ugyanaz a teremtő erő ébred fel és segítségével mi magunk születhetünk újjá. Ez az életerő lehetővé teszi számunkra, hogy testünk energiájának frekvenciáját a normál szint fölé emeljük (bizonyára mindenki hallott már például a szexuális aktus idején felszabaduló endorfinokról, amelyek nemcsak életörömünket fokozzák, hanem legyőzik a fájdalmat, a depressziót, s mindez az energia mozgásának köszönhető. Ha ezt az energia hullámot tovább növeljük, egészen az extázis megtapasztalásáig juthatunk. Az orgazmus tehát fizikai kapu, amelyen át a tudat magasabb dimenziójába kerülhetünk. Teljes egyesülés lényünk egészével és mindazzal, ami körülvesz bennünket, az egység és az ártatlanság állapota, amely visszavezet eredetünkhöz, s lehetővé teszi, hogy emlékezzünk arra, kik is vagyunk valójában. Az igazság és az örökkévalóság dimenziójába vezet tehát. Lehetővé teszi, hogy kitágítsuk tudatunkat hogy megváltoztassuk életünk minőségét.

Több olyan kultúra is létezik, amelyben technikákat alakítottak ki arra, hogy ezt az energiát a gyönyör fokozására, a testi egészség megőrzésére használhassák fel (ennek kézzelfogható példája a Káma szútra), sőt, hogy segítségével biztosítsák maguk számára a hosszú életet és a spirituális fejlődést. E titkok nagy részét ma terjesztik ugyan, de a gyakorlatban olyan módon alkalmazzák, ami inkább a sportolásra emlékeztet. Megfosztották őket lényegüktől: hagyományos költői formájuktól, amelyet lényegtelen, kulturális máznak tekintettek. Valójában azonban épp a költői forma emeli ki azt a meditációs jelleget, amely a gyakorlat szerves része. A költői kellem olyan magas szintű tudatállapotot feltételez, amikor a test valamennyi központja megnyílik, főleg a szív.

A mai jóléti társadalmakban azonban a testi élvezet mintha hetente néhány percre korlátozódna, a statisztikák szerint általában ennyi ideig tart a coitus. Ilyen rövid idő alatt nem jöhet létre energetikai változás.

Manapság kulturális problémává vált a beteges szexuális viselkedésmód (Barry Long). 

Ennek kétségbeejtő bizonyítéka a nők érzelmi kiegyensúlyozatlansága, depressziója, a menstruáció előtti rosszullétek, a klimax körüli válságos állapotok, a kielégületlenség, a mély bűntudatot maga után hagyó abortusz, az egyre gyakoribb műtéthez vezető betegségek, amelyek miatt olykor teljesen eltávolítják a nemiszerveket, az ember állandó nyugtalansága, szex őrülete, amely nem hoz enyhülést, az ejakuláció praecox, az impotencia, a prosztata problémák (amelyeket egy bizonyos kor fölött normálisnak tekintenek), a nők és gyermekek ellen elkövetett szexuális abúzus.
A nemi eredetű betegségek, pl. az AIDS, a spermatozoák csökkenése a spermában az evolúció lassulását jelzik.
Számos bölcs férfi és nő kéri, hogy hallathassa hangját. B. Long szerint az ember elfelejtette, hogyan kell szeretni. Ha tudja, akkor szégyenkezik miatta, eltávolodott önmagától és nem tudja hogyan térjen vissza. Raffaele Pointicelli a nő kellemetlen helyzetéről beszél, aki a férfiak társadalmában meg kell tagadja nyugodt, befogadó Yin természetét, mivel teljesítenie kell. Mindig bizonyítania kell, mert ez a feltétele annak, hogy a társadalomban tiszteljék, elismerjék őt. A nő azzal fizet, hogy még fizikailag is meg kell felelnie a kulturális szabványoknak, amelyek tagadják testének valódi természetét. Hány nő szenved emiatt bulimiában vagy anorexiában.

Az állatok megfigyelésén alapuló tudományos kutatások szerint az evolúció úgy faragja ki a testet, hogy az megfeleljen azoknak a minőségeknek, amelyeket a másik nem fontosnak tekint a túléléshez. Amennyiben ez igaz, vajon az egyre kamaszosabbá és androgén jellegűvé váló női test nem inkább önmaga képét idézi fel a férfi számára, s nem pedig egy olyan képet, amellyel szembesülnie kell, s amellyel egyensúlyba kell kerülnie?

A férfiak nagy része a szex megszállottja. (Barry Long)

Ez a megszállottság vezet a férfiak kényszerítő erejű szexuális fantáziáihoz, a krónikus maszturbáláshoz akkor is, ha van partnerük, s olyan visszaéléseket és erőszakos cselekvéseket eredményez, amelyek elnyomják a szexuális vágyat. A férfi úgy próbálja meg kompenzálni, hogy nem tud boldog szerető lenni, hogy hajszolt munkába temetkezik. Az anyagi jólét és a munka világában elért sikerek makacs hajszolásával mindkét nem képviselői pusztán elfedni, kompenzálni próbálják, hogy képtelenek átadni magukat a szexuális gyönyör szépségének és teljességének.

Így taszítják tehát egymást a nők és a férfiak a kielégületlenség felé. Ha a férfi hiányolja a szerelmet, a nőt elégedetlenné, csalódottá, dühössé, agresszívvá teszi.

A társadalom támogatja ezeket a viselkedésformákat, sőt a végletekig fokozza őket, mert a munka területén nagyobb termelékenységet eredményeznek (ennek egyik példája a féktelen versengési szellem), a szex piacán pedig (amely ennek a gazdasági rendszernek egyik legnagyobb bevételi forrása) biztos jövedelmet biztosítanak. Ez a jövedelem kétségbeesésből, betegségből származik. Olyan jövedelem tehát, amely a veszteségen alapul!

Ez a társadalom továbbra is arra ösztönöz, hogy az élet ritmusa gyors és hajszolt legyen. Amikor a ritmus hajszolt, amikor már a reggeli ébredés pillanatától kezdve késésben vagyunk, (az orvosi statisztikák szerint igen nagy arányú a hashajtó fogyasztás, aminek az az oka, hogy az emberek nagy része azt állítja, egész héten nincs elég ideje, hogy leüljön a WC-re!) az egész nap fárasztó versenyfutássá válik, tele akadály ugrásokkal, felgyülemlő és kezeletlen érzelmekkel. Legfőképpen azonban az idő ritmusát veszítjük el, a saját ritmusunkat, enélkül pedig nehéz tudatosan élnünk és önmagunkat adnunk. A hajszoltság a társadalom kontrollálására szolgáló eszköz. Az ember rohanásban tölti el az életét anélkül, hogy tudná hová és miért rohan, gyakran csupán a túlélés kedvéért, ami a félelem és önbizalom hiány eredménye. Ilyen feszültségek és frusztrációk terhe alatt lehetetlen esténként szeretkezni. A szeretkezés csupán próbálkozás lesz az ellazulásra, nem pedig tápláló kapcsolat. A “használd és dobd el” jelszó behatolt intim életünkbe is. Életmódunk kiválasztását olyan értékekre kell alapoznunk, amelyekre fel akarjuk építeni életünket. Hogyan kívánunk élni? Minek kívánunk teret adni az életben? Mi az élet értelme?

A mi kultúránkban a férfi izgalmi szintje mindig nagyobb, mint a nőé. Mindig szexuális szempontból nézi a nőt, s közben a szexről fantáziál. Mindig magas benne az agresszivitás szintje. A nő - mivel az ő számára nem ez a fajta szex az igazi jutalom, hanem a szerelem, - nem sokat fantáziál, tehát nincs állandóan izgalmi állapotban, mint a férfi.

A férfi már a közeledés első lépéseinél nagyon izgatott, a nőt azonban, aki a vízhez hasonló, fel kell melegíteni. Szexuális fantáziáinak, folyamatos testi és lelki stimulációjának következtében, a férfi a szeretkezés kezdetekor hihetetlenül izgatott, ezért rögtön elélvez! S íme, ott egy újabb elszalasztott alkalom. Amikor a férfi túl korán elélvez, a nő még nem érte el az orgazmust, ő kilenc orgazmus szintje közül még csak az elsők valamelyikénél tart, amikor a férfi már rég nincs jelen. Nemcsak a statisztikák szerinti néhány perc átlagidőt nevezem túl korainak, hanem minden olyan időtartamot, ami kevesebb annál a két-három óránál, amely lehetővé teszi az élvezet, a kölcsönös kapcsolat és az extázis kialakulását.

Ahhoz, hogy visszanyerjük az egyensúlyt, a férfiaknak és a nőknek egyaránt el kell gondolkodniuk azon, hogy merre tartanak és hogy vajon valóban abba az irányba kívánnak-e haladni. Olyan bátor férfiakra és nőkre van szükség, akik elhatározzák, hogy tudatosan egy irányban haladnak. Ahhoz, hogy visszanyerjük az egyensúlyt, a nőknek és a férfiaknak egyaránt el kell határozniuk, hogy szakítanak a szenvedéssel, amelyhez úgy tűnik, hogy ennek a társadalomnak a nagy része erősen ragaszkodik. Az egyensúly visszanyeréséhez az kell, hogy a férfiak és a nők megtanuljanak eltávolodni saját érzelmi világuktól és egy magasabb frekvencia szintre kerüljenek. Befagyasztottuk érzésvilágunkat és már nem tudjuk, mindezt hogy kell tenni. Felszínesek az érzéseink és azért megyünk moziba, hogy intenzíven érezzünk, anélkül, hogy megkockáztatnánk, hogy valami megérintse érzelmeinket. Minél kevésbé vagyunk kapcsolatban érzéseinkkel, annál sürgetőbb a vágy, az igény arra, hogy cselekedjünk: elég, ha az extrém sportok elburjánzására gondolunk. Érzésvilágunk frekvenciája azonban vibrál, s ha gátoljuk, akkor merevvé válunk, érzékenységünk és vitalitásunk korlátozódik. 

Egy bátor nő azt mondta egyik nap a Kanári szigeteken tartott szemináriumon, hogy először fáj, amikor újra elkezdünk érezni, de ha nem kezdjük el, az még jobban fáj. Amikor újra kezdünk érezni, lassanként hátra hagyjuk a múlt, az emlékezet érzelmeit, a test természetesen ellazul és a szív elkezd megnyílni. Egyik fiatal páciensem, aki évek óta vaginizmusban szenved elmesélte az egyik órán, hogy a szíve kiszáradt, mint egy halotté, tele van el nem sírt könnyekkel.

Amikor az ember megtanulta elfogadni (nem elemezni, illetve megítélni) az érzelmeit, akkor elérkezett számára az idő, hogy megtanulja különválasztani az orgazmust és az ejakulációt. Az ejakulációval a férfi nemcsak megszakítja a szeretkezést, hanem - ami sokkal fontosabb - a sperma távozása az energia szint gyors csökkenéséhez is vezet. Röviden szólva, mivel a szeretkezés hirtelen félbeszakad, az energia nem tud tovább növekedni, hanem gyorsan csökkenni kezd, mivel a test az ejakuláció után újra kezdi a sperma termelést (Dr Steven Chang). A vibrálás állapota megszűnik, s nem lesz elegendő energia ahhoz, hogy létrejöjjön az extázis, s hogy megváltozzék az élet minősége. 

Ha azonban az ejakulációt fékezik (nyilvánvalóan nem a coitus interruptusról beszélek, hanem speciális technikákról), miközben folytatják a szeretkezést és hagyják, hogy a szexuális energia az orgazmusig növekedjék, az energiaszint megnő, s a nemiszervek területéről átterjed a test valamennyi vitális központjára, amelyeknek elég idejük lesz arra, hogy feltöltődjenek és megnyíljanak. Így kialakulhat a kölcsönös kapcsolat a nővel, akiben ugyanaz a folyamat megy végbe, mivel elegendő volt az idő az energia felhalmozódásához.

Ha a férfi szeretkezés közben engedi, hogy az energia megnyissa a szívét és teljes valójával, fenntartás nélkül szeresse a nőt, (nem örök szerelemről vagy romantikus ígéretekről beszélek), akkor újra megerősítheti tekintélyét és lehetővé teheti a nő számára, hogy átadja magát, megnyíljék és virágozzék. Akkor van valami amit átadhatnak egymásnak: a nőben bizalom ébred, átadja magát és átsiklik az orgazmus különböző szintjein, amelyek mindegyike energiával telít egy-egy szervet, egy-egy mirigyet, engedi, hogy energiája kiterjedjen és hatalmába kerítse egész lényét, amely kinyílik, mint egy virág, s egyre mélyebb orgazmusokba és egyre magasabb tudatállapotokba kerül. Ezen a ponton a férfi sokkal magasabb szintű élvezethez jut, mint amit az ejakulációs orgazmus adhat neki. Prosztatája már nemcsak azért lüktet, hogy kilökje a megtermékenyítő folyadékot, hanem elkezd vibrálni, felfokozza az orgazmus energiáját, ami egész testében belső ejakulációt hoz létre, regenerálja, meggyógyítja és még tovább viszi az extázis irányában.

A férfi és a nő csak akkor léphet be abba a kozmikus dimenzióba, amit költőien az orgazmus völgyének neveznek, ha átadja magát a másiknak, lángra gyújtja őt, s így együttesen megsokszorozzák energiájukat. Amikor együtt növelik vibrálásuk frekvenciáját, önmagukban és maguk körül létrehozzák a fejlődésnek azt a dimenzióját, amelyre az embernek törekednie kell: ennek az energia folyamnak tiszta és tudatos gátakra van szüksége, ennek a futó energia tömegnek statikusságra van szüksége, a jelenlét és a meghallgatás meditatív dimenziójára, ami gyakorlást igényel, mielőtt kísérletezni kezdenénk ezzel a szinttel.
A fizikusok azt mondják, hogy az anyag szilárdsága pusztán illúzió. Olyan hatalmas az atomok közti távolság a tömegükhöz képest, hogy még az is csaknem száz százalékig üres tér, ami látszólag szilárd, beleértve fizikai testünket is. Sőt, minden atomon belül is főleg üres tér van. Inkább vibrációs frekvencia marad belőle, mint anyagi részecskék, inkább hasonlatos tehát a zenei hanghoz. Ekhart Tollénak ezek a szavai segíthetnek abban, hogy megértsük, milyen belső dimenziókba vihet bennünket a szexualitás.

Nagyon szép, amit az andokbeli mester Juan Nunez del Prado mondott az inkák hagyományairól: a férfi és a nő kapcsolata olyan, mint a király és a királynő kapcsolata. Mindketten tudatában vannak önmaguk legjobb részének, s nyílt szívvel tükrözik a másik legszebb részét. Ezt a képet valamennyi kultúra meséi őrzik, mi azonban elferdítettük jelentésüket. Ha a legjobb részünket mutatjuk, megszűntetjük a kapcsolatot önmagunkkal, s elkerüljük a sötétség dimenziójának kutatását (amit azonban nem lehet elkerülni!). Amikor arról mesélünk valakinek, hogy egy sötét érzelmi dimenzión megyünk át, az nagyon más, mint amikor nem elfogadott, nem elismert, nem felelősséggel átélt érzelmeket osztunk meg gyakran kezdetleges, heves módon. Önmagunk, vagyis a másik iránti tiszteletadás az a talaj, amelyre az egyenlők közti kapcsolat épülhet, amelyet az indiai tantrikus hagyomány a végtelen szimbólumával ábrázol: ¥. Az egészséges szexualitás a partnerek egyenlőségén alapul, ez az egyenlőség azonban nem léphet be ágyunkba anélkül, hogy bele ne kerülne mindennapi életünkbe.

A szenvedés kultúrája sok ostoba elképzelést eredményezett a szexualitással kapcsolatban. Családunktól tanultunk, a szüleink viselkedéséből, szavaiból, mozdulataiból, tekintetéből, abból, ahogy a testünkhöz nyúltak, ahogy gondozták és szemlélték testünket. Felnőttként gyakran tudattalanul eszerint viselkedünk, de természetes, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat és zavarban vagyunk, ha nem tudjuk meghallgatni testünket. Elveszítjük az összhangot önmagunkkal (s így hogyan kerülhetnénk összhangba a másikkal?). Akkor pedig semmi nem tud áramolni, sokasodni. A szexuális energia az egész testünkben benne rejlik és olyan eszköz, amely segít testünket magasabb frekvenciára hangolni. Csupán ez az amiért létezik, se nem rossz, se nem jó, hanem lehetséges tapasztalataink része.

Az emberiség történelmének jelen pillanatában rendkívül fontos lényünk fejlődése. Az emberiség tudatának ugrásszerűen kell fejlődnie, s ezért mindenki felelős. Körülöttünk minden készen áll és hajlandó a segítségünkre lenni, minden tele van energiával, amit befogadhatunk. Beléphetünk a világegyetem orgazmikus dimenziójába, meghallgathatjuk a kozmosz lélegzését, beléphetünk az extázisba, ahol már nem vagyunk egymástól különválasztva. A taoisták régen mezítelenül táncoltak az erdőben, az élettől megrészegülten. Mi sem vagyunk ettől olyan távol. Légzésünk ritmusában: a ki- és a belégzésben rejlik az első lépés, ahol létrejöhet a kapcsolat: a légzés az örök mozgás körforgása Föld és ég között, tűz és víz között, férfi és nő között. Ennek csak akkor válhatunk a középpontjává, ha képesek vagyunk extatikussá válni. Az extázis gyökere a megállás. Ma este tedd a szádat szerelmed füléhez és aludjatok el lassanként összhangba kerülő légzésetek hangjára. Kezdjük tehát egy apró dologgal…

Irodalomjegyzék:

Barry Longgal a szeretkezésről készített rögzített interjú
Dr Stephen Chang: The Sexology, Tao Publishing
Jolan Chang: The Tao of the Loving Couple, Dutton N.Y.
Raffaele Ponticelli: Emozionarsi fa bene, Xenia.
Margot Anand: The Art of Sexual Extasy, Tarcher.
Ekhart Tolle: The Power of Now, Namasté.

Marina Borruso, a cikk szerzője a taoista és a tantrikus szexualitás, az érzelmi feloldódás, a mély ellazulás és a meditáció szakembere. Több mint húsz éve vezet szemináriumokat egyéni foglalkozásokat és tart előadásokat a születésről, a halálról, az evésről és a pénzről. Szakmai képzést nyújt mindazoknak, akik ezeken a területeken kívánnak tanulni és előre haladni. Tudása az emberiség történeti gyökereinek közvetlen tanulmányozásából származik, s szemináriumainak célja, hogy eszközt nyújtson a társadalom jelenlegi problémáinak megoldásához.

A tükör (Hamvas Béla)

Az ember, mondják, egyéb természeti lényektől abban különbözik, hogy önző. A megállapítás rossz. Minden lény az. Sőt: az ember mintha kevésbé volna önző, mint az állat. Persze, nem azért, mert jobb, hanem azért, mert ostobább. Inkább így: azért, mert az állat egoizmusa józan és éber. Még jobban: mert ez az önzés objektív. Az ember is azt akarja, hogy amit tesz, hasznára legyen. De: "csak egészen kevés embernek van ahhoz, hogy önző legyen, elég esze". Az ember egoizmusa, be kell ismerni, alig hasznos. Miért? Mert nem józan és éber, vagyis mert: szubjektív.

Az ember az egyéb természeti lényektől nem abban különbözik, hogy önző, hanem abban, hogy szubjektív. Az állati egoizmus tárgyilagos annyira, hogy még azt is el lehet róla mondani: ez az érdektelenség nélkül való önzés. Érdek nélkül az, mert: személytelen. És ez a személyesség az ember természetes önzésének is árt. Ostoba ahhoz, hogy igazán önző lehessen. Ébersége és józansága ebben az érdekeltségben kialszik. Semmi sem érdekli önmagán kívül. "Csak az iránt van érzékem, ami én magam vagyok", mondja egy francia költő. Az ember nem hasznát akarja, hanem önmagát. Ezért nem tárgyilagos. A par excellence humanum nem az önzés, hanem: a hiúság. A világ: tükör.

Csak önmagát akarja és kívánja látni s ezért csak önmagát tudja látni. Az ég kék; de ez a kék ő maga. Ha valakit megszeret, önmagának egy kigondolt változatát szereti. Nem a világot látja, hanem saját képeit. Nem a valósággal áll vonatkozásban, hanem önmagával. Tükör előtt van és ott él.

A tükör nem egyéb, mint a világgal szemben fölvett álláshelyek szöge. Az állat úgy érzi, hogy önmagát a dolgok közé teszi, énjét a világba belehelyezi. Sokkal inkább a világból ki sem veszi, hanem ott hagyja. Ezért az állat világa: a környezet. Az ember világa: a tükör. Mert önmagát a dolgok közül kiemelte, s úgy áll, hogy amikor a világra néz, a pillantás sugara megtörik és visszaverődik a dolgok felületéről. Ezért látja az ember a dolgok helyett mindig önmagát. Az állat objektivitása nem más, mint az objektíven fölvett magatartás; az ember szubjektivitása pedig az a ferde szög, amelyben a világgal szemben áll. Amit ebből a szögből láthat, az csak önmagának visszaverődött képe lehet. Az ember világhelyzete: a tükör.

A maszk

Könnyen lehet arra gondolni, hogy az ember a tükör szögét azért választotta, mert erről a helyről többet lát. Azzal, hogy nem a világot, hanem önmagát nézi és nem is tud mást látni, mint saját magát, esetleg mélyebbre lát s távlata nagyobb és gazdagabb. Talán így jobb: innen az igazabbat és a nagyobbat látja. Nem így van.

A tükör éppen az, hogy szemét olyasmire vetette, amiről a világban egyetlen lény sem tud semmit. Az egész természet el van takarva önmaga elől. Senki sem nézhet saját szemébe. De a tükör nem az ember szembenézése önmagával. Ellenkezőleg. A lény akkor látja magát, ha a világban helyesen, tárgyilagosan, józanul helyezkedett el. Akkor látja magát, ha nem látja magát. Mert akkor van egyenes szögben. Akkor áll a középpontban. Ez a természetes lények kozmikus beágyazottsága: tisztán és igazan látnak a világra s ezért látják ugyanúgy önmagukat is.

A tükör ferde szög s amit megmutat, nem is az én, hanem a maszk. A maszk se nem az Én, se nem a Te. Nem az ember és nem a világ. A kettő között van, de nem egyenes vonalban, hanem ferdén elhelyezve, a megtört vonal irányában. De a tükörben nem az a baj, hogy hamis, hanem, hogy impotens. Vagyis: nem azért impotens, mert hamis, hanem azért hamis, mert impotens.

Azt mondják: "igazat is lehet hazudni". Mert az, amit az ember kimond, csak akkor igaz, ha kinyitja. Bármit mondjak, ha ezzel elrejtem magam, hazudok. Igazat is fel tudok használni arra, hogy számomra burok legyen. Ha most az ember azt mondja: a hazugságot is fel lehet használni arra, hogy vele hazudjak, akkor tudom, hogy mi a maszk.

A hiúság nem az emberre magára vonatkozik, hanem a maszkra. Mindenki tudja, hogy az ember csak akkor van, ha a maszk eltűnik. A maszk azonban drága - drágább, mint az ember. Mert az ember ingyen van, a maszkért fizetni kell. Ingyen? - Igen: hangsúlytalanul, egyszerűen, tisztán és józanul. Fizetni kell? - Igen: a hangsúlytalanságot, egyszerűséget, tisztaságot, józanságot fel kell adni. Ezért drágább a maszk és ezért kell. Mert sokba kerül. Előkelőbb, hamisabb, játékosabb, gazdagabb, megtévesztőbb. Ez az, amit a maszk igazságának hívnak. A maszk igazsága nem arra vonatkozik, amit elmond, mert amit elmond, az hamis; hanem arra, amit takar, mert az igazat takarja.

A tükör összetörik

Az áll tükör előtt, aki nem képes mást látni, mint önmagát. De nem önmagát látja, hanem a maszkot. Mert a tükör nem igazat hazudik, hanem hazugot.

A maszk pedig nem az isten, hanem a bálvány. Ezért az emberi sors, amely végül is nem egyéb, mint a szerves élet lejátszódása az isteni síkban és térben, éppen az ellenkező irányba ér, mint ahová elindult. A hiúság nem istenülés, hanem éppen a fordítottja. A maszk a bálvány, a hamis isten. A teljes istenlátszat, vagyis a teljes emberi. De mi az emberi? - az a magatartás, amely kiemelte magát a dolgok természetes rendjéből s ezért egyedül marad és szubjektív. Ezért a par excellence humanum a hiúság. A hiúságban az ember felveszi az istenülés minden látszatát, de itt minden látszat marad és maszk. Az istenség képe az istenség nélkül: a bálvány. És ez a tükörben levő maszk, ami az emberre visszanéz.

A hiúság nem a hiúságban bukik meg, hanem egy fokkal mélyebben. A tükör megmarad. Mindig a maszkot mutatja és fogja mutatni. És aki a tükörbe néz, mindig azt fogja látni, amit lát. Ez a világrendben levő irtózatos irónia: hagyja, hogy a dolgok és az emberek azok legyenek, amik, és mindenki azt a sorsot élje, amit választ. Nem figyelmeztet és nem javít. Súlyosabbat tesz: meghagy mindenkit abban a helyzetben, amelyben nem veszi észre, mikor tűnik el lába alól a talaj. Az ember nem a hiúságban bukik meg, hanem a maga iránt elfoglalt álláspont valódiságában. Nem abban, amire vonatkozik, hanem eggyel mélyebben: nem abban válik hamissá, amit szemtől szembe lát és látni vél, hanem abban, hogy minek tartja azt, amit lát. Ezért arra, hogy az ember hiú, sohasem fog rájönni hiúságból. Aki azt mondja, nem vagyok hiú, saját hiúságát nem is érintette, csak letakarta, vagyis hazudott. És ez az ember nem hiúságában lepleződik le és inog meg, mert a világ hagyja, hogy tovább is a tükörbe nézzen annyit és úgy, ahogy akar, és hogy hazudjon. A világ a maszkot az emberről sohasem szedi le. A maszkkal együtt kell összetörnie, a maszkban és a maszkon kell megsemmisülnie. Az összetörés nem a maszkot éri, hanem azt, ami a maszk mögött van: az igazat. Mert az igaz választotta a hazugságot. Nem az válik semmivé, ami az arcot eltakarta, hanem az arc, ami el van takarva. S ez újra a maszk igazsága: a maszk igaz marad; tovább hazudik. Még akkor is, ha mögötte már nincsen semmi.

Lehet úgy állni, hogy a sugarak ne törjenek meg és ne verődjenek vissza? Úgy, hogy a pillantás egyenesen áthatoljon a téren s elérje azt, amire irányul? Úgy, hogy az ember keresztüllásson a tükrön? Mi a lehetősége annak, hogy az ember át- és keresztüllásson, s szeme sugara ne önmaga visszaverődött maszkját, hanem a világot érje? Össze kell törni a tükröt?

Ismét és utoljára: a maszk igazsága. Minden megmarad annak, ami volt és ami. Az ember világhelyzete csak egyetlen esetben változik: akkor állhat egyenes szögben és tud a dolgok közé lépni tisztán, ha összetöri, de nem a tükröt, hanem azt, ami a tükörben van: a bálványt. Azért igaz a maszk, mert az igazság rajta múlik. A világot csak akkor látni, ha az ember istent lát és nem bálványt. Ezért írja Montaigne: "il faut oster le masque aussi bien des choses que personnes" - az emberek és a dolgok álarcát le kell venni.

Ezt is loptam........

Hogyan kellene élni?

Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejei. Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt.

De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.

(Márai Sándor: Füves könyv - Az egyezkedésről; Arról, hogy a szívünkkel is kell élni)

Ezt is loptam...

Ezerszer elképzeltem. Ahogy majd megpillantalak. Ahogy majd rám nézel. Ahogy a kezed az enyémért nyúl. Mosolyogsz, és én még nem merek hinni. Még nem merek nevetni.
Kézen fogsz és becsukod az ajtót magad mögött. A falhoz támaszkodom, a lábaim már nem tartanak meg. Remegve várom, hogy mondj valamit, akármit, bármit...
Némán nézel, a szemed az enyémet faggatja. Közelebb lépsz, a szívem majd kiugrik a helyéből. Érzem az illatod, a forróságod.

Nem tudom, melyikünk izgatottabb, melyikünk vágyja jobban a másikat. Annyi átbeszélgetett éjszaka, annyi elképzelt, megálmodott, elmesélt együttlét után most végre itt vagy. Néhány pillanat fut át az agyamon, hogy milyennek képzeltem a csókod, de nem tudok gondolkozni, elveszed az eszem, elveszek a tekintetedben.
Engem nézel, szememet bűvölöd, keresed benne a zölden szikrázó lángokat, a lobogást, és amikor felfedezed, tovább rebben a tekinteted, arcomat, orromat, számat figyeled. Elmerülök sötét íriszedben, szemed elsötétül, ahogy pupillád tágul, számat nézed, gondolatban már előrébb jársz.

Lassan, centiről centire hajolsz hozzám egyre közelebb, fejem a falhoz támasztom, egész testemen apró remegések futnak át. Egyik kezedben a kezem, a másik lassan a derekamra csúszik, érintésed megdermeszt.
A szememet nézed, kiolvasod a vágyam, a szenvedélyem. Nem akarsz megijeszteni, sem lerohanni, értem viaskodsz - magaddal.
Már érzem a leheleted, az ajkaim maguktól nyílnak, a szemed még nem engedi a tekintetem. A szívem a torkomban dobog, nincs elég levegő, nem is lélegzem, megszűnt minden, csak Téged látlak.

Lehunyom a szemem, ahogy szád finoman, alig érintve simul az ajkaimra. Óvatos vagy, csókod tapogatózó, bátortalan, várod a válaszom, várod, hogy akarjam én is.
Megfeszülök a vágytól, szám válaszol a Tiédnek, testem hozzád simul, nyelvem moccan, és nyomban rátalál a Tiédre. Lassan, élvezettel csókolsz, számat ízleled, nyelved a nyelvemet simítja, ajkad mézédes, elmerülsz bennem, számba sóhajtod a vágyad, a várakozás semmivé válik, már csak múlt...

Karjaim érted nyúlnak, magadhoz húzol, csókunk egyre hevesebb, feltör a sok elfojtott félelem, már nincsenek titkok, végre érinthetlek, végre láthatlak, végre érezhetlek...
Halkan nyögöd számba az elmúlt hetek várakozását, ismeretlenül is ismerős, ahogy érzed a vágyam, érzed, hogy akarlak, kívánlak, örülök Neked.
Percekig csókolsz a falnál állva, nem érintesz máshol, tenyered a hátamat simítja, ujjaink összefonódnak, szánk eggyé válik, az ízed az enyémmel keveredik, nem hallok mást, mint a dübörgő szívverésem...

Nehezen, de lassítasz a szenvedélyen, nem akarsz semmit elkapkodni, már tudod, érzed, hogy vágyam éppoly erős, mint a Tiéd. Nyelved végigsiklik ajkaimon, fogaimon, majd egy pillanatra elhúzódsz, hogy felnyitva szemed az enyémbe pillanthass. Talán látod benne az álmokat, talán látod benne az összes mesét, talán látod a ki nem mondott félelmeket, és a sosem hallott-látott csodát is. Látod az érzéseimet, és én viszontlátom őket a Te szemedben.
Mosolyogsz......Kedvesem!

Ezt is loptam...

Ha kell, járj egyedül - győzelmed csak még édesebb lesz.
Ha kell, járj lassan - nem fontos, hogy mikor érsz el a célig.
Ha kell, kezd újra megint és ismét - a siker minden alkalommal közelebb kerül.
Ha kell, fogadd el, bármit kell is - lehet, hogy nem lesz könnyű megtenned, de megkönnyíti a dolgod.
Ha kell, hagyd abba a futást - így rád találhat a boldogság.
Ha kell, valld be, hogy segítségre szorulsz - így segíthetsz magadon.
Ha kell, küzdd le a félelmet - félelem nélkül minden lehetségess

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat