Kezdem azzal, hogy szeretek fényképezni. Nem tanultam a fényképezés csínját-bínját, hanem csak úgy magamtól.

Amit meglátok és érdekesnek találok, azt mind-mind lencsevégre kapom. 

 

Ez most nem jött össze. Szokásos módon igyekeztem feltölteni a saját készítésű, képeket, de csődöt mondtam.

Majd legközelebb.....

Be kell vetnem valami ellenszert.

 

2010.02.24.

Nos, még mindig nem jöttem rá a technikájára. Bíbelődtem vele egy darabig, aztán felhagytam. 

Úgy, mint fentebb, majd legközelebb.....

Már régen írtam ide, illetve szerkesztettem a naplómat. A felesleges, gyakran ismételt részeket kitöröltem, mert így, egyben olvasva kissé szokatlannak tűnt.

..... Még mindig nem tudom magam rendesen túltenni rajta, mert hiába engedtem el, nem akar végleg elszakadni. Néha odavet egy-egy mondatot, és én, mint egy fuldokló kapaszkodom bele, és reménykedve várom, hogy kimondja azt az egy szót, hogy gyere. 

De nem mondja ki, mert nem kellek neki, csupán csak arra, ha nincs "láthatáron" más, akkor legyen kivel beszélgetni.  És én mindig bedőlök a saját hülyeségemnek. 

Mert ez az én egyszemélyes hülyeségem. 

Pedig szerettem, Isten látja lelkemet, talán még az életemnél is jobban. És ez volt a legnagyobb baj. Szerettem volna megvédeni minden rá leselkedő veszedelemtől, bajtól.

Kérem vissza az én Kicsim, Lacikámat!

Azt a Lacikát, amelyik hajnalban felkel, kioson a konyhába, kinyitja a hűtőajtót és előveszi a tiramisut...... és reggel bocsánatkérő szemekkel néz és mondja, hogy "Megettem, nem baj?" 

Már hogy lenne baj, amikor neki csináltam, mert tudom, hogy édesszájú, és amikor megkóstolta, mindig csak egy kanállal vett belőle. Egész addig, amíg el nem fogyott.... 

Azt a Lacikát, aki éjjel félálomban beleszuszmákol a fülembe és bújik hozzám, fel sem ébred, de már..... 

Azt a Lacikát, aki csillogó szemekkel várja, hogy beérjen az állomásra a vonat és én leszálljak róla, és hitetlenkedő pillantásokat vet rám oldalról, mert nem akarja elhinni, hogy megérkeztem. 

Azt a Lacikát, akivel jókorát lehet sétálni, és séta közben megjegyzi, hogy a Zagyva az nem patak, hanem folyó. Hogy ne merjem pataknak titulálni...Mára elég volt, de lesz még folytatás.

 

2010.02.25.

Kurtán-furcsán indult a mai nap, valahogy nem volt kedvem írni, aztán mégis...

... Nem tetszett a határozottságom, és ezt csak jóval később, egy skype-os beszélgetés során vágta a fejemhez.

Mert én mindent csak "akartam", ami természetesen nem volt igaz, mert nem egyedül döntöttem el a kettőnk közti eseményeket. 

Az mindenesetre nagy pofon volt, hogy az első adandó hétvégén - május elején - amikor egyéb esemény miatt nem tudtam menni, összefeküdt más nővel. Sőt, a következő találkozásunkig háromszor is. 

Ennyire értékelt. Enyire százhuszonharmadik senki voltam számára.

Azt már nem is mondva, hogy még jóval előtte, nagypénteken M. "meglátogatta". Kora délutántól este nyolc óráig.

"Csak egy kávéra jött föl....." "Elkísértem vásárolni...." Meg ilyen hasonlók.

Aztán meg július első hétvégéjén: "Most nincs kedvem" kezdetű blabla. Még, hogy nincs kedve???  Aki azt mondta, hogy "minden nőben magamat látom"?? Na ne....

És ott volt a költözés. Saját lakásba. "Megnézed? Megmutatom." És úgy végződött, hogy hagyjak időt és teret más nőknek is....

Szóval, ennyit számítottam. Ennyire értékelt. Mára elég volt.

 

2010.02.26.

Ma délelőtt teszteltem egy tesztet. Adott volt az időtartam, a kérdések mennyisége változó, de igazodott a 60 perchez. Kezdéskor hiba hiba hátán, nem ment zökkenőmentesen a bejeletkezés, volt, hogy nem is engedett bejelentkezni, nem ismerte fel sem a felhasználónevet, sem a jelszót.

Ha mégis beengedett, akkor rálépett a fékre és lassította a kérdések pörgetését.Szóval, minden hiba fellépett, ami az előzetes számítások szerint várható volt. Van még mit csiszolni rajta. 

Hiába rendeltem meg mára a napsütést, nagyívben elkerült, sőt, még az eső is bejelentkezett, előbb szemerkélt, majd mind jobban nekieredt, elő kellett vennem az esernyőt. 

Szép kis Freya nap, mondhatom!

Most mennem kell, később még jövök vissza.

 

2010.03.06.

Több, mint egy hete nem jártam itt. Már márciust írunk, rohamléptekkel halad az idő. Hatvanöt nap letelt már ebből az évből is. De sebaj, lassan itt a tavasz, és ez a lényeg. 

A napsütés. A jó idő. A sok fény.

 

2010.03.09.

Mozgalmas időszak maradt a hátam mögött. 

Pénteken munka után volt fél órám, hogy egy váltás ruhát magamhoz vegyek, majd indulás utám hozták tudomásomra, hogy úticél: Bécs. Nofene. Ott lesz a nőnapi buli, este pedig ÖTYE összejövetelt tartottunk. Az utolsó látogatás óta átépítették a belsejét, javára vált a módosítás. Szóval, jól éreztük magunkat. 

Volt minden, amit csak el lehet képzelni, eseményekben bővelkedett a hétvége. Kiadósan elfáradtam.

Vasárnap délután kb. ör óra körül értem haza, ekkor kezdődött a telefonom kálváriája. Meg az enyém is.

Szóval, minden előzetes bejelentés nélkül fogta magát és kikapcsolt úgy, hogy se kép, se hang, se semmi. Nem tudtam mire vélni a dolgot, és bepánikoltam. Ugyanis a telefonon kívül semilyen órám nincs, így a hétfő reggeli ébresztés kérdésessé vált. 

Szétszedtem, majd összeraktam a telefont, töltőre tettem és utána sikerült életet verni belé, de csak fél órányit. 

Alaposan kétségbeestem. Ezt a telefont lánykámtól kaptam másfél évvel ezelőtt, hozzámnőtt a jószág, szóval, mint egy családtagot úgy kezeltem. Hűséges társam volt minden úton és időben, még soha nem hagyott cserben. 

Sikerült annyira megbűvölnöm, hogy hétfőn reggel a szokásos időben ébresztett. Utána már tényleg se kép, se hang. 

Első dolgom volt bent új telefont kérni, mondván, hogy egyetlen időmérő (és -mutató) eszközöm. Kaptam is egy Nokiát, de valahogy nem állt a kezemre, vagy csak egyszerűen idegenkedtem tőle. Pedig nyitott vagyok minden új iránt, az ésszerű dolgokat azonnal és szinte fenntartás nélkül elfogadom és átveszem, vagyis innovatív vagyok. 

Áthelyeztem a SIM-kártyát és töltőre tettem, amíg töltődött addig a használati útmutatót tanulmányoztam. 

Kiderült, hogy jobb minőségű és nagyobb képeket lehet vele készíteni, mint az enyémmel. Hmm.

Summa summarum, kezdtem magamhoz szelidíteni a telefont, ha már így jártam. Aztán jött az első meglepetés, hiába tettem át a SIM-kártyát a csengőhangom, az sms- és az ébresztőhangom "elveszett". És itt megakadtam.

Ez volt hétfőn. 

Ma délelőtt úgy döntöttem, hogy elviszem a masinát hozzáértő szerelőhöz, hátha életre tudja támasztani. 

Kb. két perc után megszületett a diagnózis: beteg az akkumulátor, talán végleg meg is "halt", az a baja a masinámnak. Ha veszek bele másikat potom három és félezer forintért, akkor úgy fog működni, mint új korában. 

Naná, hogy áldoztam rá ennyi pénzt, ha csak szikráját látom annak, hogy életre kelhet a jószág. 

És láss csodát, amint kicseréltem az akkumulátort, észhez tért a telefonom és mintha mi sem történt volna, ott folytatta a működést, ahol abbahagyta. Érzékelte a közben eltelt időt, tárolta a beérkezett sms-t, etc. 

Summázva az eseményeket most ott tartok, hogy három és félezer forintért van egy viszonylag jó minőségű képeket készítő telefonom, valamint változatlanul jól működő telefonom. 

Csak el ne kiabáljam....

 

2010. 03. 11. 

Talán mégse kiabáltam el, mert működik a telefonom, a másik pedig fényképezőgépként funkcionál. 

Nem is ezért jöttem most, hanem azért, hogy elújságoljam, elállt a havazás és olvad. 

Tegnap reggel óta megállás nélkül esett a hó, aprószeműn, kitartóan. Néha a szél is lebbent, megkavarta a levegőben a hószemcséket és direkt az ember arcába vágta. 

És napokkal ezelőtt találtam mondani, hogy jön a tavasz... 

Jön hát! Tolja maga előtt a havat. 

Mostanra elállt a havazás, hál' Istennek. 

Szombaton utazni készülök, igazán nem hiányzik sem a latyak, sem a tócsa, de semmiféle csapadék sem. 

Lacika megint megtalált, az egyik közösségi oldalon írt levelet. Tegnap este épp csak benézett a skype-ra. Alig negyed órát volt fent, ahhoz képest, hogy előtte napokban hazaérkezéstől lefekvésig be volt kapcsolva. Ez a "kapcsolata" is kilőve. Ilyenkor más közösségi oldalakra sem jelentkezik be, elérhetetlenné teszi magát a külvilág felé. 

Másnap reggel "tiszta lappal" kezd, vagy itt, vagy ott, vagy akárhol, és ír egy levelet - köszön -, mintha a köztes időben mi sem történt volna. Mert a köztes időben tudomást sem vesz rólam, mintha nem is léteznék a világon. Amint kikopnak mellőle az újdonsült "ismerősök", rögvest megtalál. És amint akad újabb "versenyző", nagyívben hanyagol. 

És még azt mondja, hogy nem ismerem.

Dehogynem! 

Hát, igen. Pontosan az van, amit fentebb leírtam. 

Bejelentkezett egy újabb "versenyző", és innentől kezdve tudomást sem vesz rólam, mintha sose léteztem volna. 

És holnap kezdi elölről....

Kezd nagyon elegem lenni belőle. Kértem, hogy ha már vége, akkor békességben én balra, ő jobbra, de erről hallani sem akar. Ez amolyan se veled, se nélküled állapot. És már nagyon unom. 

Nem értem, hogy miért nem lehet pontot tenni a végére, ha már egyszer vége a kettőnk kapcsolatának. Így lenne tisztességes, nem?? 

Most is itt van a skype-on, de mintha nem ismerne. No, mindegy, lesz ez még másképp is. 

Lejárt a mosógép, kiteregettem, most folytatom a filmnézést, várom, hogy lánykám bejelentkezzen a skype-on. Szombaton megyek föl és majd csak vasárnap este jövök vissza. Félig már elterveztem a programot, a többi meg majd adja magát. Sose unatkoztam, inkább időhiányban szenvedek. 

Közben ki-be járkál, valakit keres, de nem találja.... 

Na, jó, mára ebből elég volt.

 

2010. 03. 12. 

Így legyen ötösöm a lottón! Holnap feltétlen veszek egyet, utamba fog kerülni egy lottózó. 

Reggel ahogy bejelentkeztem az oldalra még nem volt ott, de nem telt el negyed óra és megjelent. És - természtesen - jó reggelt kívánt, küldte az első levelet. Kiváncsi leszek, hogy meddig tart az "ismeretség". 

Végre kisütött Napocska, sugara áttöte a fátyolfelhőket. Még bújócskázik, de egyre többször válik láthatóvá és mind hosszabb időre. 

Dolgozódjunk egy kicsit. 

Rohamléptekkel olvad a hó, egyre vékonyabb, fehérebb és átláthatóbb a felhőzet, mind többet süt Napocska. Ez kell nekem! Nemsokára megyek ebédelni, aztán vissza, egy gyors ebéd utáni megbeszélés, és máris vége a munkaidőnek, kezdődik a jól megérdemelt hétvége. A hosszú hétvége. Váááááááááá!! 

Visszaértem ebédből, közben két hölgy keresi az egyik ügyintézőt. Mondom, hogy második emelet, jobbra a szembeni ajó. Erre mit ád Isten, felmennek a második emeltre és elindulnak balra. Megszólaltam a hátuk mögött, hogy "jobbra". Még mindig balra akartak tartani. "Mondom, hogy jobbra, jobbra, jobbra......." Na, ekkor fordultak a jobb oldali folyósó irányába. 

Hát, igen. Néha még a felnőtteknek is problémát okoz, hogy megkülönböztessék a "jobb" és a "bal" irányt.

Már itthon, mosómasát elindítottam, leveleimet átnéztem. Érdekes, hogy többnyire akkor keresnek, amikor nem vagyok gép előtt, illetve nincs nyitva a levelezőprogram. Amikor elérhető vagyok, és ez látszik a felületen, akkor nem hiányzom jóformán senkinek. No, mindegy. 

Még nem érkezett haza, illetve még nem kapcsolta be a számítógépet, nem jelentkezett be egyik közösségi oldalra sem. Skype-on sem érhető el. Pedig ilyenkor igyekezni szokott haza, még akkor is, ha megáll bevásárolni, vagy sétál egyet a városban. 

Már hat óra is elmúlt és még nem jelentkezett be. Nagyon csodálkoznék, ha.... Előbb kellett volna mondanom. Itt van, bejelentkezett. Kiváncsi leszk, mikor ér el "hozzám". Semikor.  Na, jó, akkor most filmnézés.

Mára ennyi volt.

 

2010. 03. 13. 

Reggel első teendőim között szerepelt, vettem lottót.

Csak ismételném magamat, ezért nem is írok róla hosszabban. Igaz, hogy szombat este van, de hét óra körül bejelentkezett a neten a közösségi oldalakra, a skype-ra is, de mintha nem léteznék. Érdemes egyáltalán foglalkoznom vele? Ér annyit nekem? Szerintem már régen nem. Mára túlteljesítettük a kultúra iránti kötelességünket, két múzeumot is meglátogattunk, nevezetesen a Szépművészetit és a MŰPÁ-t. Az utóbbiban még nem voltam, az újdonság erejével hatott, Glenn Brown képeiben gyönyörködtünk. 

Csak úgy magamnak:

Gerome, Bonnat, Dagnon-Bouchet (nem jól írtam, tudom), Courbet, Corot, Monet, Sisley, Pissarro, Manet, Forain, Renoir, Degas, Raffaelli, Cezanne, Toulouse-Lautrec, Gauguin, Van Gogh, Carriere, DeChavannaes, Denis, Vuillard, Bonnard, Vallotton, 

Matisse, Manguin, Valtat, Derain, Vlanninck, Marquet, Rousseau, 

Utrillo, Picasso, Braque, Laurencin, Lhote, Ozenfant, Léger 

Ezen festők képei láthatók a Degas-tól Picassóig kiállításon. 

Valószínű, hogy egyik-másik nevet nem jól jegyeztem meg, de mentségemre szolgáljon, hogy félhomályban és a tenyerembene szorongatott belépőjegy szélére írtam. Némelyik valóban nem jól olvasható. Még mindig fázom, pedig már jó egy órája megy a fűtés. 

Mára elég volt. Majd holnap.... 

Szaporodtak olvasóim. Nem tudom, hogy ezt a rejtett oldalt is megtalálták-e, vagy csak az első lapra kattintottak, ami jó ideje változatlan.

 

2010. 03. 14.

Ébredés fél kilenckor, kényelmesen, senki és semmi által nem háborgatva, zuhanyzás, öltözés, a smink marad utoljára, az még ráér. Laptopot bekapcsoltam, hírekhez lapoztam és mit olvasok?? Az utca eleje és vége tűzeset miatt lezárva. Itt a másodikon nem hallani semmit, se sziréna, se nyüzsgés, se futkosás, se lábdobogás, se semmi. Lehet, ahhoz ki kellene mennem az utcára. Most még nem, de nemsokára. Olvastam és írtam, lassan lekapcsolom a laptopot és megyek utamra. 

Talán a Természettudományi Múzeumba. Ott már régen voltam.

 

2010. 03. 15. 

Ajjaj, sok pótolnivalóm van.

Voltam ám a TT Múzeumban, nem is akármit láttam, jó ötlet és érdemes volt. Fényképeztem egy csomót, feltöltöttem a különböző közösségi oldalakra, hadd nézegesse, aki szereti. Mert vannak ám sokan, akik a fényképekre és a videókra buknak, azokat bújják, lesik, figyelik. 

Utána ebédelni mentünk, görögsaláta képében kísértett meg az étek. Van aki nem lakik jól vele, én tökéletesen telítődöm általa. 

Jól gazdálkodtam az időmmel, és maradt még annyi, hogy azon idő alatt kimenjek az IKEÁ-ba, végigvágtázzak a kacskaringós útvesztőkön, ahol lehet, ott lerövidítve az utat. Mert csak egyfelé, csak előre lehet menni, visszafordulni nem. Ez ám a jól megtervezett, megszervezett és kivitelezett üzletpolitika! Ha csak egyetlen apróságért megy be az ember, akkor is Canossát kell járni. Még jó, hogy a pánikosoknak iktattak be átjárókat az útvonal lerövidítésére, máskülönben állandó lenne a sikoltozás abban a csilli-villi boltocskában. Megvettem a lánykáimnak a szerencsebambuszt, a vázákat már péntek délután beszereztem, a zselés gyöngyök is készenlétben állnak, már csak meg kell komponálnom a remekműveket. Szám szerint hat darabot. 

Mai napom felerészben a lustálkodásnak szenteltem, közben függönyt varrtam, fel is raktam a helyére, ebédre tejfölös gombát rittyentettem nokedivel, háromszor mosogattam a halom mosatlant, mert osztódással szapodott a jószág. Nem is értem. Néhanapján főzök csak, de mosatlan edény az mindig egy halommal van. Délután meg nekikálltam vasalni, leginkább fiókám farmerját, ingeit és pólóit, az ágyneműt hagytam holnapra. Nem szabad túlzásba vinni a munkát sem, elvégre a mai napomat a pihenésnek szenteltem. Kicsim is megjött, bejelentkezett az egyik közösségi oldalra, onnantól kezdve se kép, se hang. 

Filmnézésbe fogtam, de félbe kellett szakítanom, most folytatom. 

"Van egy hely, ha jól tudom, hol minden aranyból van az utakon és nincs messze, csak itt a határ túloldalán. Mikor rád kerül a sor, a leckét meg kell tanulnod: többet veszíthetsz annál, mint amiről valaha is álmodoztál. 

Ha eléred az ígéret földjének ingoványát, két kezed közt szétfolyt életed álmát, rájössz arra, hogy meggondolni magadat túl késő már.
Mert megvolt az ára, hogy idáig jutottál, és az lettél, amivé váltál, de még mindig ott sóvárogsz a határ túloldalán."

És mennyire igaz..... "Ha egyszer döntesz, akkor már ne nézz vissza..." Ez is ül. 

Bedöglött a dvd. Azt hiszem, akármilyen típust nem nézhetek, mert lefagyasztja a laptopot. Hmmm.... Talán a másik oldala zökkenőmentes lesz. Mégsem. Marad a Macskák. A francba! Most kinek a szájába adogassam a gyümölcsfalatokat?? Mára elég volt. 

 

2010. 03. 16. 

Hát, a mai nap minden olyan utamba akadt, amit inkább elkerültem volna. Az az ominózus akadálymentes feljáró a Lehel utcánál, ahol pont akkor láttam meg először azt az írást, amikor értelmet nyert. Faltól-falig, arasznyi sárga, lemoshatatlan, elmázolhatatlan betűkkel: SZERETLEK, KICSIM!

A Mór utcába a Jász utcán keresztül vezetett az út.

A Harmat utcába menet balra nyílt egy út. Igen, stílszerűen: a Jászberényi. 

Csoda, hogy semilyen kedvem nem volt egész nap?? 

Mintha a körülmények is szántszándékkal összeesküdtek volna ellenem.

2010. 03. 17.

Macska-egér bújocska. Ez jutott eszembe a beszélgetős oldalra való bejelentkezéséről. Időnként "nincs a gépnél". "Ha én nem látok mást, akkor más sem lát engem." Így működne? Hmm...

Mára kisütött Napocska, délutánra már felmelegítette a levegőt egy kicsit. Megfürdettem arcomat a fényben, jól esett Napocska cirógatása. 

Megint a Macskákat nézem-hallgatom a háttérben. Talán már ezerszer is láttam-hallottam, és még mindig nem tudok betelni vele. Egyszerűen imádom.

"Éjfél

Sűrű csend ül a járdán, mindent felejt a vén hold

És csak mosolyog rám.

Lomha szél fú, rőt avar fut a lábam elé,

S tépett ág jajong a fán.

Halvány lámpa villog fenn, végzetet sugallva,

Szúró zaj kél, összerezzen a csend, ha rám tör majd a reggel.

Hajnal

Szertefoszlik a kék éj

Már csak mosolygok rajtad, régi gyönyörűség,

Áldott emlék, hogy milyen volt a boldog idő,

Jöjj el százszor, újra még!"

Mára ennyi.

 

2010. 03. 18. 

Lehetséges. Matematikus ismerősöm matematikailag értelmezte a szót: konvergál a nullához. Igen, valami ilyesmire számítottam. Esély a nullával egyenlő. Szinte minden kifejezhető számokkal, így a zene is. Az érzelmek is úgyszintén. 

Egyszerre több szálat tart a kezében, egyiket sem akarja elszalasztani, így hát a jól bevált technikához folyamodik. Nem mond nemet, amíg a másik szikra esélyt ad a találkozáshoz. Ha nem jön be egyik sem, akkor esetleg, talán.... Lehetséges. Ezt már ismerem. 

Na, jó, lépjünk tovább.... Hát, igen, megint a szokásos. Fent van a közösségi oldalon, de tudomást sem vesz a létezésemről. Mintha nem is ismerne. Ugyan, mi a fenére számítottam??? Akárhogy is mondom magamnak, hogy nem érdekel, a tüske azért csak ott marad. 

Nézem tovább a filmet. Már a másodiknál tartok.

 

2010. 03. 19. 

Lehetséges az, amire megvan a lehetőség; ami véghezvihető vagy megvalósítható. 

Ezt a magyarázatot kaptam, majd két mondattal hátrább pedig azt, hogy már nem is tudja, hogy miről eszmecseréztünk. Erről ennyit. Mondtam én, hogy megünnepelem a tavasz beköszöntét. 

Kiváncsi leszek azért a másik oldalra is.

 

2010. 03. 20.

Lassan vége a tavasz első napjának. Az időjárás megemberelte magét, igazi szép tavaszias idő kerekedett. Már reggel jól indult, felhőmentesen kelt Napocska, mindvégig zavartalanul sütött, a levegőt kellemesen felmelegítette. Sokakról lekerült a kabát, gyakran előforduló ruházat lett a térdnadrág és a rövidujjú póló. 

Gyermekek a vastag ruháktól megszabadulva könnyedén és nevetgélve futkároztak a szabadban. 

Méltóképpen megünnepeltük a tavasz első napját, sok-sok kilométert gyalogoltunk Isten szabad ege alatt, élvezve a zavartalan napsütést. Este 18 óra 37 perckor illő módon köszöntöttük tavasztündért. Most egyelőre ennyit. 

Holnap folytatása következik.

 

2010. 03. 21. 

Ma már vasárnap, és én már útra készen, még egy kicsit várnom kell. Nemsokára. Ráérő időmben végignéztem a kedvenceimet, olvasgattam, bekapcsoltam a Skype-ot. Más is bekapcsolta a csevegőprogramot, de meg nem szólalt volna, annak a Megváltónak sem! Valakit keresett, de hiába, mert cca öt perc alatt háromszor is bejelentkezett. Mondjuk, ez lehetett a mobilnet labilitása is. Amúgy rövid ideig tartózkodott Skype-on, mert már kilépett. Nemsokára útnak indulunk megint, ezt a szép napot nem lehet négy fal közt elvesztegetni. Úgyis sok időt töltök monitor előtt dolgozva, ki kell használnom - ki akarom használni - a szabadidőt, jó időt. 

Mentem el. 

Na, így legyen ötösöm a lottón! Negyed órával ezelőtt kijelentkezett a skype-ról, és most ismét bejelentkezett. Rejtve maradtam mindvégig, nem akarom zavarni, nem szeretném, ha zavartatva érezné magát amiatt, hogy én is fent vagyok és beszélgetek a hozzám közelállókkal. 

Megint eljátszotta. Kiváncsi leszek, hány perc múlva néz vissza ismét?Na, eddig tartott. Már itt is van. Lehet, hogy labilis a netkapcsolat, időnként megszakad. Mára elég volt.

 

2010. 03. 22. 

Ismét hétfő, egy újabb hét kezdete, tele megoldásra váró feladatokkal. Reggelre beborult az ég, ismét egybefüggő, szürke felhő tornyosul felettünk. Ezt valahogy nem kedvelem. 

Most kezd elegem lenni mindenből. Egyszerűen nem ismeri fel a telefon megghajtóit a laptop. Le kellene / szeretném menteni mindazt, ami a telefon memóriájában tárolódik, hogy ne vesszen el. Erre a piszok úgy reagál, hogy sehogy. Vagyis, hogy nem ismeri fel a meghajtókat, így nem tudok kapcsolatot teremteni a telefon és a laptop között. A 22-es csapdája. És nem én nem értek hozzá, hanem a telefonnal van valami gond. Ezért is szeretném ezt a műveletet végrehajtani. No comment. 

Legszívesebben dühöngenék, de azzal aztán végképp nem oldok meg semmit, inkább azt a keveset is elrontom, ami eddig jó volt. 

Most pihenőre teszem, később még próbálkozom vele. Ha nem megy, akkor hagyom a fenébe az egészet. Annyit nem ér meg, hogy mérgelődjek miatta. 

Már elegem van a mai bújócskából. 

Hess!

 

2010. 03. 23. 

Ma már kedd van, reggel hétmérföldes köd, kilenc óra után kisütött Napocska, most megint befelhősödött. Fő a változatosság. 

Kissé elhavazódtam, munka van bőven, köszönöm szépen. 

Közben volt egy kapásom - dvd-t rendeltem, átvehető, árát elutaltam - a fiatalember küldhetett volna e-mailt is, de inkább telefonon hívott és adta meg a tájékoztatást, amit kértem. Egyem a lelkét, nagyon kellemes a hangja. Elllenben az enyémmel. Nem az enyémet akarta hallani, csak az övét hallatni. Na, majd pénteken elválik, hogy a kellemes hanghoz milyen külső társul. Addig nem járatom feleslegesen a fantáziámat. 

Amúgy meg teljes a némaság, se itt, se ott, se sehol. Mintha nem is létezne, csak a fantáziám vízionál. Hmm... Na, akkor folytatom. 

Hát persze! Első mozzanata a Skype-ra bejelentkezni, aztán több semmi. Kitartóan és szorgalmasan várja, hogy megjelenjen ott valaki. A másik. Adja Isten, hogy végre egyszer bejöjjön. Most egy kis restancia. 

Kiszedtem a mosómasából a ruhákat, közben megbontottam egy grapefriut-ot, tisztességgel meghámoztam, hogy ne legyen keserű. Aztán gerezdekre szedtem. És egyből eszembe jutott, hogy gerezdenként adtam a szájába a mandarint, a narancsot, majd a szőlőszemeket. A francba...!!!

 

 

2010. 03. 24. 

Oldal: Napló 10/2-3
Viharlady - © 2008 - 2026 - viharlady.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat